To Be A Gone Goose

G-vel találkoztam ismét. Bementem a munkahelyére. Hogy miért, az mellékes.
Iszonyat volt az a pár óra.
Nem sokat beszéltünk de azért eleget ahhoz, hogy összetörjek. Nem kellet megszólalnia, elég volt a látványa is. Viszont ott voltak a kolléganői, barátnői akiket ismerek és akkora erőt adtak, hogy egyből köszöntek, mosolyogtak rám. Velük többet beszélgettem mint G-vel, kérdezték mi van velem, hogy vagyok. Megdicsérték milyen jól nézek ki, a hajam is stb... Nagyon jó érzés volt az ő törődésük.
G meg is jegyezte, hogy alig akarok megszólalni és beszélni vele. És megkérdezte esetleg mérges vagy ideges vagyok valami miatt. Azért nem beszéltem sokat mert próbáltam leplezni azt, hogy majdnem kiugrik a szívem, remeg a kezem és könnyes a szemem, amit nem is tudtam annyira leplezni. Tükörbe néztem és megdöbbentő volt látni mennyire tükröződik az érzés a szemeimben, ahogy csillogtak. De mindent ráfogtam a fáradtságra. Amúgy beszélgettünk a munkámról, mert kérdezgette mi van velem, amire mondtam, hogy nem sok, csak szimplán hulla vagyok, alig van életem annyi a meló. Erre aggodalmaskodott és mondta is, hogy nagyon el vagyok tűnve és ne csináljam ezt tovább mert nem lesz hosszú távon jó vége.
Viszont ahogy a barátnőivel beszélt hallottam infókat az új pasijáról is. Ja, nem is írtam még? Kevesebb mint egy hónappal azután, hogy kidobott, ismét van pasija. És arról beszéltek mikor mutatja be nekik. Azt éreztem beledöglök, rohanni akartam megint, nem kaptam levegőt de tartottam magam továbbra is.
Tervem volt az is, hogy a lehető legjobban akarok kinézni, hogy bánja meg azt, hogy elhagyott egy ilyen pasit. Rideg, elérhetetlen akartam lenni. Ez mind sikerült! Pedig a szívem mélyén tudom, hogy mi a legjobb barátok lehetnénk annyira hasonlóak vagyunk lelkiekben. Csak elszúrtuk ezzel a kapcsolattal. Talán egyszer, nem tudom mikor. De most még nem, hiszen éreztem jól, majd meghaltam ott előtte.
Boldog. Láttam. Hallottam. Belül összetörtem. Megvilágosodtam kicsit ahogy láttam nevetni, jól érezni magát miközben sztorizik a többieknek. És feltettem hirtelen a kérdést.
MI A JÓ BÜDÖS LÓFASZT CSINÁLOK????????!!!!!!!! MIT??????!!!!!!!!
Hát tönkreteszem magam olyanok miatt, akik átléptek rajtam és elhagytak. Erre ők? Boldogok! Én meg hosszú-hosszú hónapokat szenvedek! Hát eszemnél vagyok?! Ez így nem mehet tovább! Lépnem kell! Változtatni! Így össze fogok omlani lelkileg, ha hagyom, hogy ilyen faszok összetörjék folyton a szívem.
Szóval projekt indul: Szív megacélozása! Az tuti, hogy most nem kell senki. Magamat kell helyrerakni lelkileg. Nem akarok összetörni teljesen!
Akkora dilemmában voltam hogyan viselkedjek vele. Mert akartam kedves, aranyos lenni de közben oda akartam szúrni a viselkedésemmel. Hát az utóbbi lett. Nem direkt, az érzésektől amik bennem voltak akkor. És szúrtam, hatalmasat. Lehet, hogy ez szánalmas, nem érdekel, de megkaptam az elégtételt. Ettől nem jobb nekem, ugyanúgy szar az érzés de mégis, most láttam, hogy rossz neki is, érzi azt amit én éreztem/érzek. Nem mint amikor kidobott teljesen higgadtan és mintha ezer éves haverok lennénk úgy próbált kezelni.
Tehát az történt, hogy a végén olyan gyorsan hozzám vágott egy sziát, hogy magam is meglepődtem. Aztán hátat fordított és szinte berohant hátra ahova a kollégákkal pihenni szoktak meló közben. Fura volt, ezért utánamentem, hogy még egyszer elköszönjek, adjak neki egy puszit is esetleg.
A látvány: Ott ült, nézett ki rám, a szemembe, és könnyezett, potyogtak a könnyei hirtelen. Nem szólalt semmit én mégis tudtam... miattam. Tudtam, Éreztem. Ismerem. Nagyon. Hiszen mondtam, lelkileg olyan mintha az ikertestvérem lenne. A viselkedésem, az érzések amiket sugalltam azok váltották ki belőle. Most érezte azt amit én, hogy nekem ez még mindig mennyire fáj. És talán beleérzett min mentem/megyek keresztül. Tudnia kéne, hisz őt is alázták már meg így.
Mikor megpillantottam alig tudtam szóhoz jutni, oda sem mentem végül, csak még egyszer köszöntem és kisétáltam az üzletből. A kolléganői ekkor is letámadtak, hogy menjek sokszor és az unalmas órákban legalább jókat dumálunk, szórakoztatom őket. Imádom őket!
És gondolom most minden megy tovább ahogy eddig. Semmi kommunikáció csak ha éppen ilyen ügyben megkeresem mint most. Rossz ez így. Ez a fura érzés, a szakadék közöttünk. De nem megy másképp, én nem bírom másképp. Szar, szar, szar, hogy egy ilyen embert kell hanyagolnom az életemből a hülye meg nem emésztett érzéseim miatt. Pedig tényleg sokszor szeretném hívni telefonon, hogy akkor legyünk barátok és dumáljunk, filmezzünk, zenéljünk mint régen. Itt volt a bizonyíték, hogy még gyenge vagyok és érzek...  iránta.