2011. november

2011. nov. 27.

A mi dalunk



És van közös dalunk is! Ez nem túl nyálas, ha van ilyen? :)
Ja és ő az első ember, akinek mutathatok bármilyen zenét, minden tetszik, ami nekem is. Ettől vagyok oda a legjobban.


2011. nov. 27.

#815

Ez a pasi az életemben olyan mint valami csoda. Komolyan. Kellett ez nekem. Talán teljesen elvesztem volna úgy érzem. Az a szintű szeretet amit kapok tőle...  ÚRISTEN!
Sokszor félek, hogy én ezt nem is tudom viszonozni. Persze nem viszi túlzásba egyáltalán, nagyon jó az egész meg minden, amit és ahogy kapok tőle.
Természetesen nincsen rózsa tövis nélkül. Nekünk is megvan a magunké, de remélem tudjuk majd kezelni mert ez most jó, nagyon jó nekem.


2011. nov. 23.

#814

Szinte minden estét együtt töltünk és nagyon imádom ezt! Mindig van kihez bújni, mindig van, aki magához öleljen szorosan. Egyik este rám nézett, mutatta, hogy bújjak közelebb egészen közel a szájához majd megcsókolt. És annyit mondott: "Ezt azért kaptad mert létezel."
Hát kell ennél több? Persze, hogy kell de ettől a mondattól akkor is elolvadtam. Nekem még sosem mondta ezt senki.


2011. nov. 18.

Birthday cake

És kaptam tegnap születésnapomra túró tortát! IMÁDOM... a tortát, meg persze azt is akitől kaptam. Picikét késve de akkor is az első születésnapi ajándékom.


2011. nov. 16.

#812

Hihetetlen és fura kicsit ez, ami történik most velem, de kibaszottul jó is. 
Régen éreztem így magam egy pasi társaságában. Folyamatosan kapok és kapok... érzéseket, amik jók, amiktől mosolygok belül is.


2011. nov. 14.

Ezt rendesen megünnepeltük

Eddigi legjobb születésnapom volt! Azt hiszem ezt kijelenthetem mert egész hétvégén a bulizásé volt a főszerep. Régóta nem volt egy normális hétvégém és most péntek délután óta szabad vagyok ma estig. Ezért már péntek este belevetettük magunkat az éjszakába, aztán így történt ez szombaton is. Vasárnap már nem, de nekem oda is jutott meglepi egy sráccal, akit a hétvégi buliba ismertem meg, akitől ma reggel értem haza. Már a 2. estét töltöttem nála, ha jól emlékszem. Nem árulok el további részleteket róla még képlékeny a dolog.
Köszönöm azoknak, akik velem tartottak az ünneplés és a bulik során, imádlak titeket. Kibaszott jó volt ez a hétvége és még akarok sok-sok ilyet. Születésnapot és öregedést nem, de bulit annál többet.



2011. nov. 8.

#808

"Jó lenne, ha a szívünket felakaszthatnánk néha valami szögre, hogy senki se bánthassa." (Gusika)


2011. nov. 8.

#807

Újabb éjszaka vele. A tegnap éjszaka. Nem részletezem, megint boldogság meg minden ami csak kell. Imádom, szeretem és kínzom magam mert ő szinte csak használ. De én hagyom magam és még egy ideig fogom is szerintem. Egyszer vajon ő felém fordul azzal a kérdéssel, hogy leszek-e a pasija? Mert ez most minden csak nem egy normális kapcsolat. Hetente pár alkalommal együtt, ami isteni de néhány napig meg síri csend. Fájdalom és magány, amit érzek ha nincs itt velem.



2011. nov. 7.

Kés alatt

Ez is megvolt, szétmetszették a pofámat! (kis túlzással ugyan de ja valami olyasmi volt)


2011. nov. 6.

Ooooh party again

Részletek később, csak annyit közölnék, hogy ismét volt bulizás meg ilyenek, most értem haza. És rendszeresítem ezt bassza meg, élek, szórakozok is kicsit, ha már van lehetőség itt a buzi fővárosban.

Update: Mégsem lesznek részletek. Tegnap este is buliztam és nagyon jó volt, ennyi!


2011. nov. 1.

Halloween Party

A tegnap estém elég jól(túlzás ez de fogjuk rá, hogy jól) sikeredett ezért gyorsan le is írom, amíg frissek az emlékek mert 2-3 órája értek véget a történések csupán.
Szóval tegnap délután megtudtam, hogy halloween party lesz az egyik meleg szórakozó helyen és egyből felkaptam a fejem, hogy jó lenne kiereszteni a gőzt azon a bulin. Agyaltam sokat a pénz miatt meg a sok hülye nyomulós buzi miatt, akikhez nem volt hangulatom. Na meg az is eszembe jutott, hogy a srác akiről szólnak az elmúlt hónapjaim, biztosan ott lesz mert mostanában sokat jár bulizni. Nevezzük el M-nek, már ideje. Mióta októberben újrakezdtük és ismét eldobott nem beszéltünk egy ideje majd ő írt ismét, hogy megdicsérje az új hajam amit vágattam, nagyon tetszik neki. Tehát agyaltam.
Végül rávettem magam, elkészültem, piálgattam itthon mikor hirtelen M ismét írt nekem. Kérdezte mik a terveim estére. Mondtam, hogy buliba megyek és kiderült, hogy ő is oda jön a haverjaival. Azt mondta, ha találkozunk ott és szar a buli, együtt tovább mehetünk.
Tehát egy üveg bor elpusztítása után elindultam. 2 haverommal voltam és 1 óra elteltével felbukkant M is. Már az első beszélgetés alkalmával elég rendesen beszólt nekem, amin felhúztam magam és hagytam is a picsába, buliztam tovább. Láttam ő is a haverjaival ökörködik végig. Pár órával később mellém keveredett, kissé csalódott volt, valami nem jöhetett össze neki, szidta a buzikat, az egészet ami ott volt fikázta. Kérdezgette, hogy nekem tényleg ez kell, ezek a buzik ott, mert mindegyiket utálja mert szar az összes. Aztán megkérdezte meddig maradok, mert ő már szeretne menni és mehetnénk együtt. Végül mentünk. 
Na de ahogy kifele haladtunk, egyszer csak egy srác felpattant mikor minket meglátott együtt távozni és azt kiabálta végig miközben felénk tartott, hogy: "Who is that guy?!" Kérdezte ezt M-től mert ugye rám gondolt.
Gondolom ismét egy olyan pasi volt, akivel úgy szórakozott mint velem és ő sem képes megemészteni. Ráadásul a haverjával rontottak nekünk, aki meg rám szállt és azt kérdezgette, hogy: "Will you sleep together?!" Mondtam neki, hogy semmi köze hozzá és be is fejezte, pedig nagydarab büdös bunkónak látszott, azt hittem bátrabb lesz. Aztán M lerázta a másik csávót valami szöveggel, így épségben távoztunk.
Elmentünk hozzá, hajnali 4 volt, még kicsit ittunk nála is, és hulla fáradtan ágynak estünk. Majd pár órával később kipihenten nagy szex csatákba kezdtünk, ismét egy kiadós alvás és a reggeli ébredés szintén szex csatákkal indult. Mármint a reggel az olyan délután 2 órát jelentett nálunk.
Végig nagyon édes volt ismét mint régen. Mindig mikor vele vagyok. Mint egy pár olyanok vagyunk. Ha pár centire távolodok az ágyban húz vissza vagy ő bújik hozzám. Sosem alszunk úgy egymás mellett, hogy ne lennénk teljesen összegabalyodva. Csak a szex miatt ennyire színlelne? Nem tudom.
Délután 3 kor elindultam tőle. Mikor kísért ki az ajtón visszarántottam, minden erőmmel magamhoz öleltem és megcsókoltam. Erre ő olyan boldogan mosolygott rám mint egy kisgyerek, aki valamilyen ajándékot kapott, én közben zavartan néztem ki a fejemből és annyit mondott: "It was so sweet". Muszáj volt megtennem! Nem sétálhatok ki úgy az ajtaján mint egy kurva, aki csak baszni megy. Pedig nagyon olyan mintha ő úgy kezelne, és már kezdem én is így érezni magam. Mert időről-időre mindig megtalál, együtt vagyok napokig, minden szép és jó aztán vége.
Nem merem felhozni a témát, hogy legyünk együtt, egy pár. Mikor október elején újrakezdtük és féltékenykedtem egy kicsit, nagyon ugrott miatta és hozzám vágta, hogy nem vagyunk együtt. És ezzel lett vége akkor a 2 hetes álomnak amiben ismét éltem. Most sem vagyunk együtt, még csak újra sem kezdtük. Kihasználta ismét az alkalmat, hogy gyenge vagyok és szerelmes. Én is hülye voltam tudom, hogy ismét elgyengültem. Igazából meg sem fordult a fejembe, hogy nemet mondjak neki. Csak az volt bennem, hogy ismét együtt lehetünk. Tudom, hogy hosszú távon sehova nem vezet mert amíg én szeretem, ő ki tudja mit érez. Ő idővel könnyen tovább lép én meg...
Most itthon vagyok és megint nem tudom hogyan tovább. Én keressem vagy várjam amíg ő fog. Eddig mindig bejött, ha nem kerestem, ő írt nekem. Tehát vagy ilyen jó vagyok az ágyban vagy érzelmileg nem kapja meg mástól azt amit tőlem.


« 2011. október 2011. december »