2010. márc. 15.
V és kicsim találkozása
Tegnap este végre V személyesen is megismerhette kicsimet. Beültünk inni egy teát és nagyon gyorsan elment az idő mert csak mondtuk mindhárman a magunkét. Én is V-nek mert már rég találkoztunk. Utána pedig kicsimmel dumáltak sokat. Volt közös téma bőven, szinte ő többet beszélt vele mint én. Nagyon jól kijöttek, megvolt az összhang, minden tuti volt úgy örülök. Teázás után mi még ketten sétáltunk egyet a főtéren. Nagyon szép este kivilágítva.
Most már az ágyikóban vagyunk. Miután megjöttünk még összepakoltunk mert holnap megy vissza haza Budapestre. Szépítkeztünk is, kicsim megkínzott. :)
Bemásztunk az ágyba és többek között filmnézésre is sort kerítettünk.
Holnap ismét felugrunk reggel korán tesómhoz majd kisétálunk a tóhoz amit nagyon szeretek. Elidőzünk ott egy kicsit, aztán felmegyünk V-hez mert kajával vár minket. Onnan pedig délután kettőre kimegyünk a vasútállomásra és ismét több hétre elbúcsúzunk egymástól. :( Rossz lesz de kibírjuk.
Következő alkalommal ismét kicsim jön majd. De hamarosan én is akarok mivel új lakásba költözik és már meg akarom nézni milyen.
Na most bújok be mellé az ágyba mert ő bealudt filmezés közben, én meg addig gyorsan firkáltam egyet.
Kommentek
Még nincsenek kommentek.Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
